Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 84 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-84
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Csíki László

2006. szeptember 11.

Az idei, XIV. Salvatore Quasimodo Költőversenyt a Sepsiszentgyörgyön született Csiki László nyerte, különdíjat kapott Kálnay Adél. Mezey Katalin, a Salvatore Quasimodo Alapítvány Kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a költőversenyre 171 pályázó küldte be verseit. /Quasimodo emlékdíj Csiki Lászlónak. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

2007. július 7.

Vári Attila Változatok ütő és védekező hangszerekre című verseskötete 1978-ban jelent meg, megkésve ahhoz, hogy árnyalhatta volna a romániai magyar irodalomban második Forrás-nemzedékként emlegetett költői csoportosulás (Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos, Csiki László, Kenéz Ferenc) lírájáról alkotott képet. Vári Attila több prózakötettel jelentkezett, nemzedéke elbeszélőjeként tartották számon. Most megjelent válogatott kötete /Idegen ég. Válogatott versek, 1970–2004. Csíkszereda, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2006/ betekintést ad lírájába. Vári Attila régebben jelezte, hogy novelláiban olyan képek vannak, amelyek először versben fogalmazódtak meg. Az 1980-as évek elején Vári Attila döntésre kényszerült, s hazát választott az anyaországba települve, ami viszont a szülőföld elhagyásával járt. Elszakadni azonban nem tudott tőle. Úgy összegezett a költő, hogy: ,,népem múltja: az én jövendőm”. /Borcsa János: Súlyos könnyűség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

2007. szeptember 19.

Domokos Gézának állít emléket a Magyar Televízió az m2 csatornán, Kántor László és Csiki László filmjével. A Domokos Gézáról készült portréfilm feleleveníti az író legszemélyesebb élményeit. A Magyar Televízió Domokos Géza, az intézményépítő című filmjének bemutatásával tiszteleg a kiváló közéleti személyiség gondolkodó előtt. A dokumentumfilmet az Átjáró című műsor keretében, két részben láthatják a nézők szeptember 19-én és egy hét múlva, szeptember 26-án. /Az MTV Domokos Géza előtt tiszteleg. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./

2007. december 17.

Kaput nyitott Budapesten a Korunk folyóirat: ez a Korunk – Budai Porta, ez is része a magyar–magyar kapcsolatoknak, a kölcsönös tájékoztatásnak, hogy közvetlenebbé váljon az átjárás tudományban, irodalomban, művészetekben. A legmagasabb, a bukaresti minisztérium által nemrég megítélt B+ tudományos minősítés birtokában a Korunk vállalta ezt a lépést, állandó képviselet megteremtését Budapesten (a Margit körút 5/a szám alatti Bem moziban). A kezdemény komolyságát egy héttagú grémium jelzi: két akadémikus, az irodalomtörténész Poszler György és a történész Romsics Ignác; az ugyancsak neves irodalomtörténész, számos erdélyi tárgyú könyv szerzője, Pomogáts Béla; a Szegeden élő, messze földön méltán népszerű egyetemi tanár Ilia Mihály, az író Csiki László és Zalán Tibor, a kiváló grafikus Tettamanti Béla – valamennyien a folyóirat régi, megbecsült szerzői. A Korunk – Budai Porta keretében mutatták be a Közép-Európa vándora (Korunk-dosszié, 1957–2007) című, közel 900 oldalon, két kötetben esszét, tanulmányt, verset, prózát, grafikát újra összegyűjtő rangos kiadvány. Ugyanitt találkozhattak az olvasók Szabédi László kiadatlan írásainak (naplójának, levelezésének) gyűjteményével és egyéb Korunk-kiadványokkal. /S. L. : Könyvek a Portán. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 17./

2008. február 22.

A Kolozsváron szerkesztett Korunk című folyóirat 2008/2-es számában a filmipar és filmművészet időszerű kérdéseit vizsgálja. A szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj akkor is figyelt az elszakított területek magyar irodalmára, amikor az még nem volt divat. A februári számban Vári Attila Ügynöklista című elbeszélése tanúsítja ezt a folytonosságot. Vári Attila erdélyi író, még ha Magyarországon is él, írásának színhely- és témaválasztása jelzi, nem szakadt el ihlető emlékforrásaitól. Lesz hasonló írás a márciusi számban is, akkor Csíki László novellájának közlését ígérik. A csíkszeredai Székelyföld 2-es számában olvasható Székely János: Esszé a fiamhoz című írása, mely 1981-ben jelent meg. A lapszámot a költő fia, Székely János Jenő szobrászművész munkáival illusztrálták. A magyarországi Gerendás Lajos az 1916-os román betörés homoródszentmártoni szenvedéseit tárta fel. A moldvai csángók lélekszámáról Seres Attila közölt tanulmányt. Hetedik évfolyamánál tart a Nagyváradon megjelenő Várad című folyóirat. A 2008/1-es szám mutatja a sokszínűségét. Pár szerző, pár cím: Balla D. Károly: Relaktív, versek Horváth Imre hagyatékából, Bogdán László regényrészlete, Gittai István, Fábián Sándor versei, a Fordítói műhelyben Christi Greller versei olvashatók Balázs Ildikó tolmácsolásában, a Törzsasztalban szerkesztett formában közlik Körössi P. József beszélgetését a Várad egyik legutóbbi vendégével, Csaplár Vilmos magyarországi regényíróval, Varga Gábor: Confessionis IV , Péter I. Zoltán: A Holnap centenáriuma. A diktatúra idején kevés magyarországi laphoz lehetett hozzájutni, járatni lehetett viszont a kárpátaljai magyar újságot (Kárpáti Igaz Szó), olvasni a Szabadkán megjelenő magyar hetilapot, a Hét Napot. A Hét Nap számon tartja az erdélyieket. Egyik tavalyi lapszámuk címoldalán a szentegyházi Gyermekfilharmónia látható, Székelyföld és Délvidék ölelkezése címmel képes riportban számoltak be az együttes vendégszerepléséről. Az egyes lapszámokban a délvidéki magyarság gondjait bemutató, a megmaradásukért folytatott elszánt küzdelmükkel foglalkozó írások az érdekesebbek. Dicséretes konoksággal folytatja a Művelődés című közművelődési folyóirat kiadását a Szabó Zsolt vezette szerkesztőség. Legutóbb a 2007/11-es szám érkezett meg Csíkszeredára, a Hargita Népe szerkesztőségébe. Ebből néhány cím: Sas Péter: In memoriam Kós Károly, Vas Géza: Volt egyszer egy Kalotaszeg, Szémán E. Rózsa: Báthory Napok, Kolozsi Gergely István: Petőfi Sándor látogatása, sétája Szamosújvárt, Szabó Emília: Árpád-házi Szent Erzsébet az irodalomban. Lexikonnal ér fel a Művelődés tavalyi összevont lapszáma az Erdélyi Mezőségről. A kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2006-os Mezőség-konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza, kiegészítve a Mezőségről rendezett marosvásárhelyi tapasztalatcsere néhány népesedési, településfejlesztési, környezetföldrajzi témájú írásával. /Borbély László: Látókörünket tágító folyóiratok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./

2008. február 23.

Az erdélyi költészetet és prózát bemutató könyvek, valamint a háromkötetes drámaantológia után Az emberfejű madár. Erdélyi magyar esszéírók, 1918–2001 /Kalota Könyvkiadó, Kolozsvár/ címmel, Balázs Imre József előszavával s válogatásában megjelent az erdélyi magyar esszé reprezentatív gyűjteménye is. Szólhat bármiről, erre a magyar esszé örök érvényű darabjai, Kemény Zsigmondtól Szentkuthy Miklósig, Szerb Antalig, Csoóri Sándorig vagy Mészöly Miklósig ontják a példákat, a legváltozatosabb témakörökben tálalván fel tárgyukat. Az erdélyi esszéírók is változatos képet mutatnak. A válogató biztos kézzel válogatott, de vannak nagy hiányzók is, Szőcs István, Veress Dániel, Jánosházy György és Csiki László. Érdemes lett volna közölni az esszében is remekműveket alkotó Páskándi Gézától is, aki szintén hiányzik a kötetből. /Bogdán László: Az esszé kihívásai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./

2008. június 25.

Június 27-én az Új Budapest Filmstúdió több filmjével kezdődnek Kolozsvár reneszánsza programjai. A filmek több szálon is kapcsolódnak Kolozsvárhoz. Poszler György neves irodalomtörténész Kolozsváron született, itt töltötte a gyermekkorát, az általa készített filmben részletesen beszél erről. Domokos Géza ugyancsak kötődött Kolozsvárhoz. Szabédi László életműve Kolozsváron született, Korniss Péter fotóművész szintén itt született, életműve jelentős részét Erdélyben fotografálta. A filmek alkotóinak egy része is kötődik a városhoz, így Csiki László neves író és költő, továbbá Weszerle Tibor és Kántor László is. A kolozsvári bejegyzésű filmiroda, a CineCorvin célja, hogy megpróbálják újraindítani a kolozsvári filmgyártást. /Kolozsvár reneszánsza – 2008. június 27–29. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

2008. október 4.

Életének 64. évében elhunyt Csiki László /Sepsiszentgyörgy, 1944. okt. 5. – Budapest, 2008. okt. 2./ erdélyi születésű író, költő, műfordító. A múlt héten nem érezte jól magát, ezért Ajakír című regényének bemutatójára sem tudott elmenni az Írók Boltjába. /Elhunyt Csiki László. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./ Csiki László, többek között a Kellékek, az Elhallgatások és A keresztelő című verseskötet szerzőjeként vált ismertté. 1968 és 1971 között a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör riportere, 1971-től 1980-ig a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője, 1980 és 1982 között az Utunk irodalmi hetilap rovatvezetője volt. 1984-ben kitelepedett Magyarországra, ahol 1989-ig a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1989 és 1991 között a Magyar Napló folyóirat versrovatvezetője, 1991-től szabadfoglalkozású író, majd a Budapest Filmstúdió dramaturgja. Több színművét, rádiójátékát mutatták be, rendszeresen közölt műkritikákat. 1977-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját, 1987-ben Füst Milán-jutalmat kapott, 1990-ban József Attila-díjat, 1997-ben Déry Tibor-jutalommal, 1999-ben Bezerédj-díjjal, 2002-ben Tiszatáj-díjjal, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, két évvel ezelőtt pedig Salvatore Quasimodo-emlékdíjjal ismerték el munkásságát. /Elhunyt Csiki László. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./

2008. november 5.

Felolvasással, filmvetítéssel, anekdoták felidézésével, emlékeztek az október 2-án elhunyt Csiki László íróra Budapesten, a Bem moziban. Barátok, ismerősök és ismeretlenek, pályatársak és kollégák érkeztek Nagyváradról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Budapestről azért, hogy egy este erejéig – ahogy Kántor Lajos irodalomtörténész fogalmazott – az élő Csiki Lacival találkozhassanak. Az eladott nagyapó című novellából készített játékfilm, az Álombánya levetítése után ismét versek következtek. /K. Gy. : Budapesti találkozó Csiki Lászlóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./

2009. január 28.

Az egykori sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör egykori munkatársai közül már odalett Znorovszky Attila, Csiki László, Sütő István, Tőke Csaba, a kiváló külső munkatársak közül Kónya Ádám, Kisgyörgy Benjámi, Incze László, a mindentudó Máthé János bácsi, Bartos Endre, s a lap arcélét, küllemét meghatározó Baász Imre és Plugor Sándor. Most Jecza Tibor hunyt el, a lap második főszerkesztője /1974-1983/, majd helyettes vezetője, ki ugyancsak nehéz időkben kapta kezébe az irányítást. /Magyari Lajos: In memoriam Jecza Tibor (1937–2009). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./

2009. március 17.

A vers és a versmondás iránti érdeklődés megőrzéséért állították össze az árkosi Szentkereszty-kastélyban bemutatott versműsorukat D. Vásárhelyi Katalin, B. Piroska Klára, Darvas László és Kalamár György színművészek. A 2000-ben a Charta Kiadónál megjelent Özönvíz című antológia hét költőjének – Bogdán László, Czegő Zoltán, Csíki László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Tömöry Péter, Vári Attila – verseiből készült műsort. Mindannyian a hajdani sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap egykori újságírói voltak. /(vop): A vers él és élni fog. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./

2009. április 3.

Az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb erdélyi magyar írójára – a múlt év októberében Budapesten elhunyt Csiki Lászlóra – emlékeznek április 3-án a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén sorra kerülő irodalmi esten. A címül választott „Mit álmodsz?” egy 1993-as szövegből való, a magyar irodalom kitűnő fordítójának, Paul Drumarunak tette fel Csiki a kérdést: „Mostanra azt kérdezem már: mit álmodsz? Mennyi az erőd a felejtéshez? Miféle nemlétezők képződnek meg, amikor munka helyett a falnak fordulsz? Nem munka az is, akár a felejtés? Látod magadat olyankor?” /Újratalálkozás Csiki Lászlóval. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

2009. április 7.

Mit álmodsz? címmel Csiki László emlékestnek adott otthont április 3-án a Kolozsvár Társaság székhelye. Csiki rengeteg írásában tárgyalta, burkoltan vagy nyíltan Erdélyhez való tartozását, az itt élő kisebbségbe kényszerített magyarok hányadtatásait. „ Csiki László tíz év alatt körülbelül száz kötetet szerkesztett, egészen addig, míg át nem került az Utunkhoz. – Ő az az író volt, aki ténylegesen az írás mesterségének élt, nem csak beszélt róla – emlékezett Egyed Emese. Csiki László szerkesztőként a sebes munkatempó mellett a legalaposabb munkát végezte. Szilágyi István elmondta, hogy a Kő hull apadó kútba című regénye kéziratához Csiki körülbelül ezerötszáz megjegyzést fűzött. /Potozky László: „Aki az írás mesterségének élt”. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./

2009. június 11.

Csiki László új regénye, az Ajakír néhány nappal a szerző tragikus halála előtt jelent meg, s Csiki visszatérő témájaként ― részben folytatva és kiteljesítve a nyolcvanas évek végén íródó, Adam Adam című kisregényt ― a Ceausescu-diktatúra végnapjairól szól. A Romániából elszármazó, Párizsban élő illatszerügynök a baljós 1989. esztendő egyik késő őszi napján érkezik meg Romániába azzal a szándékkal, hogy a kollekciója mérgezett darabjaival meggyilkolja a diktátort és feleségét. A titkosszolgálat azonnal rászáll, de a tiszt is érdekelt a végkifejletben, a diktátor megbuktatásában, már csak azért is, hogy a Cég, amelyet szolgál, fennmaradhasson. /Bogdán László: A diktatúra végnapjai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 11./

2009. június 29.

A világot bejárt Cs. Szabó László jó hatvan évvel ezelőtt Párizs és Budapest elé állította példának a Szent Mihály-templommal és a Mátyás-szoborral ékes, szabályos nagy teret, Kolozsvár főterét. Amikor első osztályba vitte édesanyja Szabó Dezsőt, akkor Fadrusz János alkotása, a Mátyás-szobor még nem is állt, mégis így mondta gyermekének: „Ez a világ legszebb tere, fiacskám. Kolozsvár a világ legszebb városa. Majd, ha felnősz, rajkóm, akármerre jársz, ne felejtsd, hogy kolozsvári vagy. Itt szebben beszélik a magyar nyelvet, mint máshol. Ne hozz soha szégyent Kolozsvárra, gyermekem. ” Az életből szintén távozott magyar író, Csiki László hangjátéka, a Visszaút (Kolozsvár főtere), amely a Korunkban jelent meg (1992. 2.), már arról szólt, hogyan kell becsapni az Amerikából hazalátogató, Cluj-Napocában a maga ifjúkorának kincses Kolozsvárát kereső öreget, hogy ne érje végzetes sokk az újratalálkozáskor. A Kolozsvár helyettesítésére alakított, egy ideje Mihai Viteazult, illetve Avram Iancut idéző városi terek nem mozgatták meg igazán a román írók fantáziáját. Így aztán a kolozsvári magyarok ügye lett a Főtér sorsa – és ezzel ellentétben román nemzeti ügy a magyar büszkeség kezelése, megtörése. Gheorghe Funar mutatott erre hatásos példát. Kántor Lajos szerint nem azok szolgálják a kolozsvári magyarságot, akik minden fához ragaszkodni próbálnak, hanem akik meggyőzni próbálják a másik felet az értékőrzés európai mércéjéről. Kántor nem ért egyet azokkal, akik megkérdőjelezik a már Nagyszebenben bizonyított főépítész, Guttmann Szabolcs hitelességét. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. június (2). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

2009. augusztus 6.

Csiki László, a 2008 októberében Budapesten elhunyt kitűnő költő, próza-, dráma- és esszéíró ezer szállal kapcsolódott Kolozsvárhoz. Egész életműve erdélyi kötődésű. A szekus zaklatások elöl 1984-ben Magyarországra költözött. Művei kirajzolják a 20. század romániai magyar történetét (a Titkos fegyverektől az Ajakír című utolsó regényéig). Csiki egyik munkájából hozott egy részletet Kántor Lajos. /Kántor Lajos: Kolozsvár főterén (Sajátos térben – több hangon). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./ Egy embert várnak a beszélgető társak, aki negyven év után akarja újra megnézni Kolozsvár főterét. Az egyik kifakad: „Mit mutassak neki? Az emlékeit is eltörölték, az álmait is átépítették. De én itt élek, és nekem nem az emlékeimet változtatják át, hanem az életemet. ” /Visszaút. Kolozsvár főtere 1991 őszén – Hangjáték (részlet). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./

2009. december 24.

Negyven évvel ezelőtt jelent meg a kilencek versantológiája Budapesten, az Elérhetetlen föld. Éppen abban az időben jelent meg Sepsiszentgyörgyön a Kapuállító irodalmi antológia, melyet fiatal szerkesztők, írók szerkesztettek /köztük Czegő Zoltán/. Egybeesés. Nem volt az véletlen, hogy a kilencek irodalmárcsoport tagjai járogattak Sepsiszentgyörgyre, Utassy József, Kiss Benedek, Kovács István, Oláh János, Mezey Katalin, aztán a tőlük fiatalabb Nagy Gáspár, de ő nem volt a kilencek között, fiatalabb volt s fiatalon ment bele a mindenségbe. Egymás után nőtt föl az úgynevezett első, majd a második Forrás-nemzedék, közülük Farkas Árpád, Magyari Lajos, Váry Attila, Csiki László és Czegő Zoltán az 1968-ban indult sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnél dolgoztak, alapító szerkesztők, kezdő írók, költők voltak. A kilencek a hetek után jelentkeztek Pesten, maguk is bolyban, mint az erdélyiek. 1968-ban a Korunk című kolozsvári folyóirattól jött le Szentgyörgyre Herédi Gusztáv szerkesztő. Azzal nyitott be, hogy látni akarja azt a csapatot, amelyik ilyen lapot szerkeszt. Herédi azután egy cikkben mondta: könnyű Dali Sándor főszerkesztőnek jó lapot csinálni öt költővel. A Szekuritáté számon tartotta őket. Ilia Mihály Szegedről, Czine Mihály Budapestről látogatott el hozzájuk. E két híres tanár küldte Sepsiszentgyörgyre a hallgatóit, menjenek magyar világot látni. Jöttek, hoztak könyveket, lapokat. A Kapuállító vakmerőség volt, ahogy a budapesti Elérhetetlen föld is, Nagy László előszavával. Czegő szerkesztette a kollégák s a közhangulat kérésére a második Kapuállítót, 1982-ben jelent meg. – Kaput állítottunk, elérhetetlen földekre, magyar kaput, összegezett Czegő Zoltán. /Czegő Zoltán: Kapuállítók az elérhetetlen földön. = Krónika (Kolozsvár), dec. 24./

2010. augusztus 28.

Szárhegyi Írótábor hetedszer
A képzőművészeti alkotótáborok eseménysorozatát ismét írói összejövetel szakítja meg Gyergyószárhegyen. Jövő héten négy napon át zajlik a 7. Szárhegyi Írótábor a népszerű gyergyói településen. Az első ilyen találkozót 30 évvel ezelőtt szervezték meg, majd még két táborozást követően a hatalom betiltotta az írótábor megszervezését. A 89-es változás után újították fel a kezdeményezést, amely kétévente gyűjti egybe a tollforgatókat és a könyves szakmát. A szeptember 2. és 5. között sorra kerülő mostani rendezvény szervezői Egyed Péter, Fekete Vince és Kassay Péter. Meghívójukban a következők olvashatók: "Mint minden alkalommal, most is sort kerítünk arra, hogy a magyar irodalom utóbbi két évének jelenségeivel, témáival, fontosabb könyveivel, kitűnt alkotóival, de vitáival is foglalkozzunk, jeles meghívottaink előadásai alapján. És természetesen mindarról szót váltsunk, ami bennünket, erdélyi írókat foglalkoztat, alkotásban, kiadásban, érdekvédelemben. Meghívottaink ez alkalommal az Előretolt Helyőrség költői valamint Murányi Antal és zenekara. Tematikus beszélgetésünk Zene és költészet körül forog, amelyet klasszikus dalest koronáz meg. Első ízben ítéljük oda a Csiki László- díjat."
A programban szeptember 3-án 9.30 órától a Szerzők, könyvek, jelenségek a magyar irodalomban 2008-2010 téma szerepel. Felvezetések: Borcsa János, Füzi László, Pécsi György, Péczeli Dóra, Podmaniczky Szilárd. Ezeket követően hozzászólások hangzanak el, vita is várható. 18 órától az Előretolt Helyőrség költői estje, majd Murányi Antal és zenekarának fellépése számíthat a jelenlevők érdeklődésére. Szeptember 4-én délelőtt a Zene és költészet témakörben Balla Zsófia, Demeter Szilárd, Lövétei Lázár László és mások beszélgetését Egyed Péter moderálja. 17 órakor adják át a Csiki László-díjat. 18 órától dalestre várják a közönséget.
58. Magyarkanizsai Írótábor
Szeptember 1-től 4-ig tart a Vajdaságban az 58. Magyarkanizsai Írótábor, amelyen szokás szerint rendhagyó irodalomórák, közönségtalálkozók, kiállítások lesznek, folyóiratokat mutatnak be, felolvasóesteket és tanácskozásokat tartanak.
Az idei írótábor külön figyelmet szentel Csoóri Sándor és Németh István életművének. A Nyolcvan esztendő sodrásában elnevezésű műsor keretében szeptember 3-án, pénteken köszöntik őket a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban – írta szerdán a Magyar Szó című vajdasági napilap internetes oldalán. A rendezvény a Vándorkulacs Díj átadásával ér véget.
Az idei írótábor fő témája a vajdasági magyar irodalom; a program részeként szeptember 4-én Folyóiratok és szépirodalom ma címmel tartanak tanácskozást.
Amióta megszűnt az újvidéki Forum kiadó által istápolt Alkotók Gyűlése, azóta szinte a magyarkanizsai összejövetel az egyedüli találkozási lehetőség – írta a Magyar Szó. A korábbi évekhez képest az idén a nemzetközi gazdasági válság hatására szűkös költségvetés miatt kevesebb írót tudnak vendégül látni a szervezők, akik azt tervezik, hogy az írótáborban papírra vetett műveket összegyűjtik és kiadják. Népújság (Marosvásárhely)

2010. szeptember 2.

Gyergyószárhegyi Írótábor
Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ hetedik alkalommal rendezi meg írótáborát Gyergyószárhegyen. A résztvevők most is sort kerítenek arra, hogy a magyar irodalom utóbbi két évének jelenségeivel, témáival, fontosabb könyveivel, kitűnt alkotóival, de vitáival is foglalkozzanak, jeles meghívottak előadásai alapján.
És természetesen mindarról is szót váltsanak, ami az erdélyi írókat foglalkoztatja alkotásban, kiadásban, érdekvédelemben. Meghívott bemutatkozó műhely ez alkalommal az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy, Murányi Tóni és zenekara, mely szeptember 3-án, pénteken délután 6 órakor mutatkozik be a Gyergyószentmiklósi Városi Művelődési Központ színészklubjában. Az írótalálkozó tematikus beszélgetése Zene és költészet körül forog, amelyet klasszikus dalest koronáz meg Könczei Árpád, Cseminczky Miklós, Kővári Eszter Sára és Balog Zsolt előadásában. Első ízben ítélik oda a fiatal irodalmároknak szóló, Hargita Megye Tanácsa által felajánlott Csiki László-díjat. A dalest és a díj ünnepélyes átadása szeptember 4-én, szombaton 18 órakor lesz a Lázár-kastély Lovagtermében. (-) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. szeptember 3.

Az elmúlt két év magyar irodalmát szemlézik
Hatodik alkalommal szervezik meg pénteken és szombaton a Szárhegyi Írótábort. Fekete Vince költő, a csíkszeredai Székelyföld című kulturális folyóirat szerkesztője, az írótábor egyik szervezője a Krónikának elmondta: mint minden alkalommal, az idei táborban is a legutóbbi találkozó óta eltelt két év fontosabb irodalmi történéseiről, témáiról, fontosabb könyveiről, alkotóiról és vitáiról lesz szó, de az erdélyi írók problémáiról, az érdekvédelemről és könyvkiadásról is szó esik a két nap alatt.
Idén négy előadót hívtak meg: a magyarországi Podmaniczky Szilárd író, költő, Füzi László, a Forrás szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, Elek Tibor, a békéscsabai Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője és Selyem Zsuzsa író, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára adnak elő. Péntek este az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy szerzőinek költői estjére kerül sor, felolvas Farkas Wellmann Endre, Muszka Sándor, Lövétei Lázár László, Király Zoltán és Fekete Vince, a nap befejezéseként pedig fellép Murányi Tóni és zenekara.
A kétévente megszervezett tábor második napján tematikus beszélgetésre kerül sor Zene és költészet címmel, Balla Zsófia költő, Demeter Szilárd író, Lövétei Lázár László költő, író és mások részvételével, a beszélgetést Egyed Péter költő, író, kolozsvári egyetemi tanár moderálja. Ezt követően első alkalommal kerül kiosztásra a Csiki László-díj. „2008-ban éppen az előző Szárhegyi Írótáborban voltunk, amikor Csiki László meghalt. Ekkor döntöttük el, hogy alapítani kéne egy díjat a tiszteletére” – mesélte Fekete Vince. A Sepsiszentgyörgyön született költőről, íróról elnevezett díjat ezentúl a tervek szerint minden évben kiosztják az írótáborban, olyan fiatal, 35 év alatti alkotó kaphatja meg, akinek az előző tábor óta kötete jelent meg. A Szárhegyi Írótábor dalesttel ér véget szombaton.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

2010. szeptember 7.

Gyergyószárhegy: írók keresnek olvasót
„Tanácskozásunk hozadéka az, hogy megteremti az utat, amiről együtt gondolkodhatunk” – állítja a VII. Gyergyószárhegyi Írótábor kapcsán Egyed Péter író, egyetemi tanár, aki immár harmadszor volt a tábor szakmai vezetője.
A Gyergyószárhegyi Kulturális Központ és a Hargita megyei tanács szervezésében, az elmúlt hét második felében lezajlott rendezvényen mintegy harmincöt, író, költő, művészettörténész kerített sort arra, hogy a magyar irodalom utóbbi két évének jelenségeivel, témáival, fontosabb könyveivel, tehetséges alkotóival, de vitáival is foglalkozzon, jeles meghívottaik előadásai alapján. Ugyanakkor mindenről szó esett, ami az erdélyi írókat foglalkoztatja, alkotásban, kiadásban, érdekvédelemben.
„Az első napon mindig születik egy helyzetkép a magyar irodalomról, a későbbi tanácskozások, az eszmecserék pedig tulajdonképpen erre épülnek” – mesélte lapunknak Egyed Péter. Az idei tábor tematikája a költészet és a zene körül forgott, de mint minden tábor alkalmával, most is nagy hangsúly fektettek az olvasás kérdéskörére is.
Egyik előadásból például kiderült, hogy napjainkban rendkívül problematikus az olvasás helyzete, ugyanis ma már nem léteznek azok a korosztályok, akik profi olvasónak számítanak, vagy szó esett a fiatalok olvasási szokásairól is, ugyanakkor nagy érdeklődés övezte többek között Gálfi Zsolt kritikus előadását, aki az írói munka emberközpontúságáról beszélt.
„Egyes témáknál olykor erős vita bontakozott ki, és így született meg a következő találkozónk témája is, mégpedig a hagyomány és a virtuális világok viszonya, aminek a leképzése a valóságban a könyv és az elektromos irodalom” – mondta a tábor szakmai vezetője, aki szerint úgy tűnik, hogy az írótáborra továbbra is szükség van, hisz fontos, hogy szem előtt tudják tartani az írói öntudat művelését.
A kétévente megrendezett írótalálkozó idén kicsit eltért az eddigiektől, hisz most először a tábor életében díjazásra is sor került, pontosabban Csiki László-díjjal jutalmazták egy fiatal erdélyi irodalmár eddigi tevékenységét. Karácsony Zsolt kolozsvári költő, műfordító az emlékplakett mellett ezer eurós pénzjutalmat is átvehetett a Lázár-kastélyban tartott ünnepségen.
Az írótáborban látogatást tett Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is. Mindketten többkötetes szerzők, gyakorló irodalmárok, így tárgyszerűen tudtak bekapcsolódni a Gyergyószárhegyen folyó beszélgetésekbe. Jelenlétükben elsősorban a könyvkiadás és annak támogatása került terítékre. Kelemen Hunor kifejtette, az államnak a jelenleginél jóval nagyobb részt kell vállalnia a kultúra finanszírozásában, hiszen nem lehet kizárólag a civil szférára hárítani a mecénatúra feladatát.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. február 11.

Találkozások
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

2012. február 20.

Új elnök az E-MIL élén
A költészet megmarad, a költők is maradnak, és az sem igaz, hogy nem olvassa már őket senki – ezekkel a Király László költő által megfogalmazott szavakkal jellemezhető leginkább a hétvégén lezajlott irodalmi fesztivál hangulata.
A háromnapos rendezvénnyel az Erdélyi Magyar Írók Ligája, közismert nevén az E-MIL ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
Csütörtök este Noszlopi Botond, a 2006-ban Méhes György-debütdíjat elnyert költő A szórakoztatás mesterfoka című kötetét mutatta be Murányi Sándor Olivér. A pénteki rendezvény a Holt Költők Társaságának, azaz a fiatalon elhunyt alkotóknak állított emléket. Jancsó Noémi, a 22 évesen halálra gázolt költőnő összegyűjtött írásait tartalmazó, A webkamera-arc című kötetet Egyed Emese méltatta. „Egy nagyon fiatal és mégis veleszületett bölcsességgel rendelkező lány keresi az élet értelmét, az elvesztett szolidaritást. Jancsó Noémi a belső titkokra figyelő szerző volt, aki arra törekedett, hogy valami teljesen újat kezdjen el, valamit egészen másként csináljon” – mondta az irodalomtörténész, majd átadta a szót a két éve elhunyt Jancsó Noémi barátainak, akik felolvastak a kötetből. Egykori pályatárs, Egyed Péter költő, író emlékezett az 1998-ban, 42 évesen eltávozott Veress Gerzsonra, akinek Igazolatlanul – jelen című versgyűjteményét mutatta be. „Mindig lobogna, a költészeti láz-állapot természetével születik és ezzel csatlakozik a Forrás második nemzedékéhez, főleg Király Lászlónak, Farkas Árpádnak és Csiki Lászlónak a láz-állapotához. A láz marad! – kiáltja versében” – idézte meg Veress Gerzson emlékét a régi barát.
Az E-MIL szombaton közgyűlésen döntött a tisztújításról, amelynek eredményeként László Noémi költőnő vette át az elnöki tisztséget Orbán János Dénestől. Az ügyvezető elnöki feladatokat Király Zoltán látja el, a választmány további tagjai Karácsonyi Zsolt, Gáll Attila és Fekete Vince. A közgyűlés után Bréda Ferenc mutatta be Egyed Emese Briszéisz című kötetét, Király László pedig Benő Attila A kórus és a kutyák című könyvét ismertette. A fesztivál méltó zárásaként ifjabb Fodor „Netti” Sándorral és zenekarával mulatozva kívántak egymásnak további sikeres tíz évet az erdélyi írók és irodalomkedvelők.
T. K. I.
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. április 26.

A gyergyószárhegyi alkotótábor 40 évének legjava Kolozsváron
A gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótáborban az elmúlt 40 évben született alkotásokat bemutató kiállítás nyílt kedden Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, az eseményen a szintén Gyergyószárhegyen zajló írótalálkozó törzstagjai is felolvastak műveikből.
Szilágyi Mátyás főkonzul a Gyergyószárhegyi kisugárzás című rendezvényen elmondta, a képzőművészeti és irodalmi alkotótáborok az évek során nemzeti kinccsé váltak, amelyek összefűzik a magyar alkotóenergiát. Kassay Péter, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója hangsúlyozta, az intézmény, illetve a táborok elsődleges célja a lokális művészet helyének megkeresése globális szinten, ennek egyik fontos lépése a kincses városban szervezett kiállítás.
„Úgy gondolom, hogy a székelyföldi település az a hely, ahol egy megfelelően hosszú rúddal akár a világot is ki lehet mozdítani helyéről. Az intézmény és annak feladatköre fokozatosan bővült, jelenleg évente több képzőművészeti, népművészeti alkotótábort, írótalálkozót, kiállításokat és más kulturális rendezvényeket szervezünk Szárhegyen” – magyarázta Kassay Péter.
A képzőművészeti alkotótábor történetét Márton Árpád festőművész ismertette, aki elmondta: a rendezvény Nagy Imre ötletének köszönhetően született meg, az első táborok pedig Csíkzsögödön zajlottak.
„A második világháború miatt sajnos abbamaradt a szervezés, 1974-ben azonban Zöld Lajos újságíró, Gaál András festőművész és jómagam kezdeményezésére újraindult az egy hónapon át zajló tábor. Szerettük volna a nagybányai művésztelep szellemiségét, hagyományait folytatni, ehhez elsősorban a szárhegyi kastély és a kolostor rendbehozására volt szükség, amelyet szintén mi végeztünk” – fejtette ki a csíkszeredai művész. Mint mondta, a tábor időközben nemzetközivé nőtte ki magát, ahová a világ minden tájáról érkeznek alkotók, a kincses városban nyílt kiállítás pedig elsősorban kolozsvári művészek munkáit mutatja be.
Az irodalmi alkotótáborokat Egyed Péter író, egyetemi oktató, a szárhegyi írótalálkozók szakmai vezetője mutatta be. Mint hangsúlyozta, a település különös vonzással, varázzsal rendelkezik, elsősorban történelmének köszönhetően.
„A rendezvény 1980-ban Domokos Géza író-politikus, a Kriterion kiadó igazgatójának kezdeményezésére indult, a résztvevők eredetileg a román–magyar fordításokat középpontba állító szakmai műhelyt terveztek. Az első tábor politikai katasztrófa volt, így a második kísérletig tíz évet kellett várni, 1990-ben Gyergyószentmiklóson került sor a találkozóra. A harmadik tábort már a 2000-es évek elején szerveztük meg, ezt követően alakult meg egyébként az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL” – idézte fel Egyed Péter. Mint mondta, a további táborokra 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben került sor, ezek elsődleges érdeme pedig, hogy a résztvevőknek könyvkiadási, illetve – értékelési problémákkal kapcsolatban is szerveztek beszélgetéseket.
„Az intézményesülés irányába hat, hogy időközben sikerült egy díjat is létrehoznunk, amelyet Csiki Lászlóról neveztünk el – ezt először 2010-ben Karácsonyi Zsolt érdemelte ki –, ebben a Hargita megyei tanácsnak is nagy szerepe volt” – tette hozzá Egyed.
A rendezvényen egyébként Szilágyi István író, Karácsonyi Zsolt költő és Király Zoltán költő, a gyergyószárhegyi írótalálkozó törzstagjai olvastak fel műveikből. A kiállítás május 2-áig munkanapokon, előzetes egyeztetés alapján látogatható.
Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

2012. június 5.

Székely himnusz
Nem vagyok focirajongó, így általában olyan helyzetekben, ha elhangzik egy himnusz, nem kezdek rögtön őrjöngeni. Szusszanásnyi szünet nem árt ilyenkor, s teszem ezt most, az ominózus magyar parlamenti, székelyhimnuszos Elnök-beiktatás kapcsán is.
Szusszantam egyet, mielőtt szisszennék.
Vártam, hátha az a szinte-költő, aki a parádét vezényelte, egyszer csak észbe kap, azt mondja, hogy "grácia szegény fejemnek, én egy másik szö-betűset akartam, a Szózatot, de mert éppen azzal voltam elfoglalva, hogy válaszrímet kerestem a Fidesz hívórímre, hogy majd ezzel köszöntsem a jogos székébe visszatérő Házelnököt, a szék miatt jött a nyelvemre a székely, abból aztán véletlenül a Székelyhimnusz..."
Persze, hogy nem ez történt.
Mielőtt belebonyolódnék a székely himnuszba, el szeretnék mesélni egy régi-régi történetet, amelynek hőse, (nekem mindenképpen hősöm tövösi és székelykáli Vass János nagyapám, de genere sóváradi, aki büszke volt arra, hogy egy ősi székely família leszármazottja.) Az a nagyapám, aki nem kérkedett székelységével, s azzal sem, hogy, bár a sóváradi Vassok ivadéka, de a család Apafi alatt kettős predikátumot is kapott, (az, tetszenek tudni, járulékos birtokadomány nélküli nemesség), s így lettek tövisi és székelykáli Vassok. Tőle kérdeztem az ötvenes évek közepe táján.
- Nagytata, mi az a székelyhimnusz?
- Az egy nóta, amit valami részeg katonatiszt írt a kuruc-kesergők mintájára.
- Nagytata el tudná énekelni nekem?
- Én aztán nem. Nekem egy himnuszom van. A Himnusz, azt pedig Kölcsey Ferenc írta. Nem egy fűzfapoéta. A zenéjét sem a Fényes-vendéglő brácsása szerezte, hanem Erkel Ferenc. Ezzel a téma részéről le volt zárva.
Egyik szomszédjától, aki az ős-székely Nyáguj névre hallgatott, addig kérdezgettem azt a himnuszt, hogy végül elhegedülte nekem, s kissé kornyikálva el is énekelte, amitől nagyapám nem volt egyáltalán boldog.
Az öreg Nyáguj, székelyebb volt minden székelynél. Kedvenc szavajárása az volt, mint a többi vankujoké, hogy "székely szarta a magyart", amit olyan gyakran használt, mint más ember a kötőszavakat. Onnan lehetett tudni, hogy rátört a székelykedés, hogy ilyenkor Rodin Gondolkodójának pózába helyezte magát, s hangjában olyan mélabúval, mintha gyászbeszédet mondana, szavalni kezdte Lévay József Mikes versét, mert ugyebár Mikes Kelemen a székely sors és hűség valóságos szimbóluma:
"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül,
Nagy Törökországban.
Ha csak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczinak lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában."
Szerinte minden és mindenki székely volt ezen a világon, s ha megengedőbb hangulata volt, olyankor hozzá tette, hogy "rosszabb esetben magyar". Tudása leginkább az átlag magyarországi műveletlenségre hasonlított, azokéra, akik azt hiszik, hogy Nagyvárad és Kolozsvár, s természetesen Déva és Arad is a Székelyföldön van. Még a műveltebbek is elcsodálkoznak azon, hogy nincs székely nyelvjárás. Nyelvjárások vannak. A Marasmenti a-zótól, ahal piras kalapasan ment a malamba a lavával, egészen Kányádi Sándor vidékének enyhén ö-ző dialektusán át, a keleti (Csík, Háromszék) és nyugati (Udvarhely és részben Marosszék) nyelvjárások is léteznek.
Emlékszem, nagyapám egyik jeles bemondására. Egy alkalommal, amikor éppen a magyar történelem egyik, de nem utolsó ballépését elemezte nagyapámnak Nyáguj szomszéd, s éppen II. Ulászló királyunkat szapulta, a szokásos epitheton ornans kíséretében:
- Eh, székely szarta a magyart. Én mondom neked Vass úr, hogy akkoron éppeg Székely Dózsa György lett volna a megfelelő király - mondta és nagyot böfögött, amire nagyapám, némi malíciával megjegyezte: - Na, végre valami nemzeti okosság is kijött a torkodon.
Amikor nagyapám Tolnai lexikonjából kiokosítottam magam, mert ott sem találtam székelyhimnuszt, megkérdeztem, hogy mit énekeltek ünnepélyes alkalmakkor, amíg Kölcsey meg nem írta a Himnuszt.
- A katolikusoké a Boldogasszony Anyánk és az, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva, a 90. zsoltár volt - mondta.
Neki jobban hittem, mint a szomszédnak, aki azt mondta, hogy Csaba királyfi krónikása írta a székelyhimnuszt, s többek között elmagyarázta azt is, hogy Abesszínia valójában ősi székelyföld, s Habos-hon az igazi neve, a nagy vízesések miatt, s hogy a Nílus Nyelős lenne a mai nyelvben. Ugorgyunk, mondaná Nyilas Misinek Pósalaki úr. Hát ugorgyunk.
Soha nem fogom elfelejteni azt az öreg háromszéki, valamikori kántortanítót sem, (ott újságíróskodtam több mint negyvenöt esztendeje), akiről a költő, Csiki László barátom, a "Jó öreg oskolamesterek" sorozatának egyik darabját írta, s aki tájházat szeretett volna berendezni a zsebkendőnyi székely faluban. Bosszúsan mesélte, hogy jöttek valami magyarországi kupcihérek, akik a kocsmában telefröcskölték a falat is a székelyhimnusszal, aztán vittek ajándékként, vagy ha nem, akkor bagóért mindent, amire egyszer még büszke lehetett volna a falu.
- Az egy giccs, kedves uram - mondta a székelyhimnuszról, s legyintett. - Mi az, hogy "porlik mint a szikla"? A szikla, nemcsak a természetben, de még Jézus tanításában is a maradandóság szimbóluma - s levette a fali rádió tetejéről a Bibliát. Keresgélt benne, aztán a versek számát is kimondva, olvasni kezdte. - 18 Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.
19 Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva." Máté 16: 18-19.
Ezek jutnak eszembe, valahányszor ezt az ominózus nótát hallom. Péter, nevének értelme a kő, a szikla, s talán egyik vidéki magyar város közönségét meg is bántottam, amikor egyszer, egy könyvem bemutatóján el akarták énekelni tiszteletemre ezt a nótát, s megkértem őket, hogy ha lehetne, akkor inkább valami komolyabbat. Mondjuk azt, hogy "ha én rózsa volnék"... Ma talán nem merném megtenni. Változtak az idők.
Szívrepesve lesem, hogy egy kvietált katasztrófavédő megírja végre a várva-várt palóc-himnuszt, egy postatiszt özvegye ősi mandolinra hangolva a hajdú-himnuszt, s aztán jöhet az Őrség, Hetés, s talán előbb-utóbb egy pesti széplélek összve-szerzi (sic) a moldovai csángóhimnuszt is.
Azt a teremburáját, szinte megfeledkeztem arról, hogy a sámánnal táncoló, makói földgáz-mezőt a nemzet nevében lefoglaló MVSZ elnök egyik epigonja is, a minap a Parlamentben a Szent Korona előtt idétlenkedett. Hát, összenőtt a parlamentben, ami összetartozik. Sámán és székelyhimnusz, s egyre szaporodnak azok a jelek, amelyek azt sugallják, hogy céltévesztett emberek eszménykeresés közben egyre ingoványosabb talajra tévednek.
Csak úgy, de nem egészen mellékesen kérdem, vajon a Jobbik zászlólengetői tudják-e, hogy az a zászló, amelyet fennen lobogtatnak, nem jobbágyivadékok kezébe való?
Abból a bizonyos árpád-sávos zászlóból egyetlen egy volt valaha, s az csak a király zászlaja lehetett. A főnemesek, a zászlósurak, ez alá a királyi lobogó alá gyülekeztek.
A zászlósurak, a középkori, 14-16. századi Magyarországon, azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek, főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt azt, a király táborába vezetni.
Természetesen egy olyan országban, ahol immáron szállóige az "egy a tábor, egy a zászló", nem kell attól félni, hogy Őfelsége, azon való haragjában, hogy lumpen-értelmiségiek a zászlaját kisajátítják, négyeltet és karóba húzat, vagy jobb kéz levágására ítél zászlóbitorlókat, akár valami hamispénz-verőket. Engem nem is csak az aggaszt, hogy vészesen a nemzetvezető-testvér korát idézik, hanem az a folyamat, aminek a végállomása felé közeledünk. Az pedig a ráció ellenében a sötét irracionalizmus.
Emlékezzünk, mit hozott a rendszerváltás: mindenhol ufókat láttak az emberek, szobordöntögetők és kopjaállítók születtek a semmiből, aztán megérkeztek a bioenergiázó álorvosok, tévékben a pénz-jósok, a képernyőn keresztül dátumok alapján betegséget diagnosztizáló szemfényvesztők, táncikáló sámánok, szike nélkül daganatot eltávolító mágusok, rovásírásos helységtáblák, s már csak ez hiányzott. Székelyhimnusz a magyar parlamentben.
Téveszmék diadala az amúgy is tudathasadás fölött!
Végül, de nem végezetül egy jó tanács. Ha Lezsák úr, a majdnem-költő nem érzi, hogy ez a giccs nem való az ország házába, s úgy érzi, hogy nagyon-nagyon kikívánkozik belőle, ajánlanám, hogy keressen egy kies, bográcsozásra alkalmas helyet. Lehetőleg idehaza, mert ahajt, a Hargita lábánál még az is előfordulhatna vele, hogy egy túlbuzgó góbé azt találná mondani neki, az ének végeztével, hogy "Ne bölcsködjön, kied csak egy árnyékszékely, mink volnánk az igazik, s székely szarta a magyart".
Vári Attila író. Népszava

2012. július 21.

Könyv az erdélyi konglomerátumról
Kántor Lajos Konglomerát (Erdély) című új kötetét a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesületben ismerhette meg a közönség, Markó Béla és Demény Péter közreműködésével. A közreműködők Szilágyi Domokos, Gaál Gábor és Szabédi László személyét, valamint a transzilvanizmus fogalmát értelmezték. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila jegyezte le.
A Kossuth kiadó gondozásában megjelent könyv mintegy ötven évet ölel fel, s teszi ezt három közismert személyiség, Szilágyi Domokos, Gaál Gábor, valamint Szabédi László szövegeinek segítségével. Ahogy Poszler György fogalmaz a könyv hátsó borítóján, ez a munka „fiktív szemináriumokat” gyűjtött össze, amely három nagy halott elmélkedéseit tárja fel, fontos létkérdésekről, „a romániai magyar politikatörténet, eszmetörténet, irodalomtörténet égető kérdéseiről.” Markó Béla ennek nyomán igyekezett meghatározni a kötet „sajátos és újszerű” műfaját, kijelentve, hogy egy mindenképpen alapműnek számító esszéregényről, dokumentumregényről beszélhetünk, de a műfajt illető legpontosabb megfogalmazást a könyv alcíme hordozza: Erdély. „Illúziókról, azok elveszítéséről, majd újabb illúziókról szól nemcsak a mű, hanem maga Erdély is”, – jelentette ki. Az egyik tévedésünk, hogy nem tudunk azokról az elődökről, akik korábban már gondolkodtak a térség sorsáról, így Kántor kötete ebben a tekintetben is hathat a felfedezés erejével. Szabédiról beszélt, aki nem csak gondolkodóként, hanem íróként is más utat járt be, nem a manapság előtérben levő „tündérkedő” vonulat, „most Nyirőt olvasnak, illetve Wass Albertet – ez utóbbit sajnos”, – tette hozzá.
Kántor elmondta, a kötet megvalósítását hosszas gondolkodás előzte meg, ugyanakkor egy pillanatig sem titkolta, hogy a három ember munkáiból vett át szövegeket, de a célja nem az volt, hogy az életútjukat felvázolja, hanem a Szabédi ifjúkori naplójában megtalált „konglomerát” fogalmat érzékeltetése. Olyan személyeket állított a középpontba, akik áldozatai voltak egy történelmi folyamatnak, de alakítói is próbáltak lenni. A könyvben gyakran monogramokkal utal a személyekre, sokszor az Sz.-G.-Sz. triót is használva. Sz. azonban nem különbözik sokban Szabéditól, mindössze annyiban, hogy a monogram által erősödik a fikció jelleg, annak ellenére, hogy a szereplők eredeti szövegeivel dolgozott.
Minden aspektusban tökéletes? Más kérdés, hogy például Gaál Gábor vagy Szilágyi Domokos személye mennyire megosztott, és megosztó. Ezzel kapcsolatosan tette fel a kérdést Demény Péter, amelynek aktualitása is van: magyar sajátosság-e elvárni a művészektől, hogy minden szinten és aspektusban tökéletesek legyenek? Demény úgy látta, meglehetősen kétséges alakok kiváló írók, színészek lehetnek, Markó azt válaszolta, hogy „tetszetős lenne egyszer s mindenkorra leszámolni azzal a magyar kulturális beidegződéssel, amely arról szól, hogy nincs fiktív én a versben, hanem az azonos az életrajzi énnel, élet és mű nem választható el egymástól”. Petőfi példáját említette, azzal kiegészítve a gondolatot, hogy akár Balassi Bálint személyéig visszamehetünk, amikor ezt a kérdést kutatjuk. Petőfi esetében az ember és az alkotó egyesítése azt eredményezte, hogy a versei hitelességét a csataéren kellett bizonyítania, ebbe pedig belehalt. A kultúránk tette ezt vele, viszont Petőfi halálával szemben Jókai például hosszú életet élt meg, ami nyilvánvalóan nem negatívumként említendő. A magyar kultúra sajátossága ember és életmű egybeforrása, ezért is jelenthettek olyan méretű traumát azok az életrajzi tények, amelyek az utóbbi években kiderültek nem csak Szilágyi Domokossal, de ebben a térségben több közismert személyiség kapcsolatosan is. Kántor Lajos úgy vélte, minden életnek sok tanulsága és olvasata létezik, hogyha a dossziék elolvasása után embereket kellene leírnia, sokaktól elbúcsúzhatna, így szerinte meg kell tanulni elválasztani a két dolgot. Irodalomtörténetileg soha nem szerette a kánonokat, – mondta, Demény Péter pedig ráerősített: mindig csak sztárok vannak, hiszen a közönség nem tud mindenkire figyelni. Sokakat nem is a moralitásuk miatt tolnak háttérbe, hanem mert egy-egy adott korban éppen másokra illik hivatkozni, viszont fontos megjegyezni, hogy az éppen közismert alkotók nem válnak feltétlenül rossz minőségűvé a státuszuk miatt.
Nemlétező közös Erdély-kép. A beszélgetés következő fonala már Erdélyről és az egységről szólt. Kántor Lajos a könyve címét említette, mivel a konglomerátum éppen azt jelenti, hogy nem lehet egységről beszélni; a Kós Károly és Kuncz Aladár által megfogalmazott transzilvanizmustól pedig teljesen eltér a Szabédi-féle értelmezés, amely éppen azt hangsúlyozza, meglehetősen illúziórombolóan, hogy azoknak az erdélyi magyaroknak az elmélete ez, akik egy országrész elveszítéséből építkeztek. Demény rámutatott, a transzilvanizmus maga is egy egység felé mutat, hiszen éppen azt akarja meghatározni, hogy három nemzet hogyan kreál valami különlegeset ebben a régióban. Kántor két, a könyvében is szereplő idézetet vetett össze: Csíki László „örök egy Erdélyét”, és Lucian Blaga azon írását, amelyen maga is megdöbbent, hiszen úgy szól Erdélyről, hogy a magyarok ittlétét egyáltalán nem említette meg. Maga sem tenné naftalinba a transzilvanizmust, mint fogalmazott, viszont messzemenően elfogadja Szabédi véleményét, aki szerinte egy teljesen reális megközelítésben nyilvánult meg a kérdésről.
Markó Béla a román-magyar közös Erdély-kép kapcsán rámutatott, ilyen nem létezik, bár valaha azt mondták, hogy Erdély a magyar nemzet keletje az ősiség, az eredet tekintetében, míg a románok számára a nyugatot jelenti, az európai értékeket látják benne. Nehéz volna tehát közös nevezőre hozni a két nemzet közti véleménykülönbséget, erre nem is akart kísérletet tenni, de úgy látta, valahol, valamikor bár a magyar közös szemléletet fontos volna meghatározni.
A mai közös Erdély-szemléletbe nem fér bele Tamási Áron és Szabédi László, vagy Székely János és Sütő András, – mondta, mert ezek olyan erdélyi alternatívák, amelyek, ha egységes szemléletet akarunk kialakítani, akkor fölöslegesek. Az egységes szellemiség meghatározása során nem zárhatjuk ki egyikük nevét sem, hanem éppen a közös pontokat kell megtalálnunk bennük. Szabédi racionalizmusa kapcsán úgy vélekedett, az nem a múlt, hanem a jövő ideológiája lehetne, annál is inkább, hogy könnyen megtörténhet, nincs más kiút számunkra.
A beszélgetés záróakkordjaként Demény Péter megjegyezte, számos olyan témát sikerült felvetniük, amelyet a jövőben bizonyítani kell, az az állítása pedig, mely szerint egy könyv csak akkor él, hogyha beszélnek róla, egy találkozóra is alkalmazható.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2012. szeptember 9.

Írótábor Szárhegyen: nemzedékek találkozója
Az írótáborok sorában sarokkőnek nevezte az idei, nyolcadik írótalálkozót Egyed Péter szervező, nagy erényének tartva, hogy Erdély tollforgatóinak két nagy nemzedéke találkozhatott. A szombati rendezvényzáró adott alkalmat, hogy nyilvánosságra hozzák az idei Csiki László-díjas nevét: Szabó Róbert Csaba a Hargita Megyei Tanács jóvoltából az elismerés mellé 1000 eurót kapott.
Az idei tábor egy felfelé ívelő folyamatnak, ha nem is a csúcsa, de minden bizonnyal egyik fontos állomása volt. A találkozó rangja és presztízse jól alakul, megtalálta helyét az írótársadalomban – értettek egyet az írótalálkozó részvevői, akik mintegy hatvanan töltöttek el együtt egy hétvégét Szárhegyen.
„Két nagy nemzedék találkozója lett ez a tábor: az egyik az a nemzedék, amelyik az erdélyi irodalomtörténetet írja, annak legjelesebbjei, a másik pedig az erdélyi legfiatalabb írók, akik most kezdik a pályát. Felemelő élmény volt a két generációt ugyanazon asztalnál látni" – fogalmazta meg a szombaton zárult szárhegyi írótalálkozó eredményét Egyed Péter költő, író, filozófus, egyetemi tanár..
A nyolcadik alkalommal megszervezett találkozón terítékre került a Pomogáts Béla által írt erdélyi magyar irodalomtörténet legfrissebb kötetével, amely az 1945 utáni időszakot öleli fel, de szó esett a készülő utolsó rész, az 1989-cel kezdődött „jelenkort" taglaló kötetről is. „A megjelent kétkötetes harmadik részben már mi is benne vagyunk, érdekes látni az értékelést" – nyilatkozta Egyed, a szakmai beszélgetések hasznát emelve ki, külön méltatva a tíz fiatal író, költő (Adorjáni Panna, Győrfi Kata, Horváth Előd Benjámin, Láng Orsolya, Papp Zakor Ilka, Potozky László, Serestély Zalán, Székely Örs, Varga László Edgár, Vass Ákos) bemutatkozására alkalmat adó délelőttöt. Rajzás 2012 nevet kapta az ifjú tollforgatók csapata, akiket kortársuk, Gondos Mária Magdolna mutatott be. Egyed szerint írásaik zöme „a félelmek tükre, az önkeresések krónikája", de többek szerint inkább kifejezésmódjuk újszerű, semmint a gondolatviláguk.
Díjátadás, ösztönzés
Idén sem maradt el a Csiki László-díj kiosztása, amelyet hagyományosan egy 35 év alatti alkotó vehet át. A Temetés este tízkor című novelláskötettel és a Fekete Dacia – Erdélyi rémtörténetek című könyvével került Szabó Róbert Csaba a díj várományosai közé. Tizenegy kötet tíz szerzőjének alkotásairól kilenctagú zsűri pontozással döntött. Szabó két évvel ezelőtt is a legesélyesebbek között volt, akkor Karácsonyi Zsolt előzte meg, most viszont nem akadt olyan, aki több pontot szerzett volna. A Látó főszerkesztő-helyettese a díj átvételekor elmondta: „Ez a díj a Látó folyóiratnak is szól, amely bajban van, a Maros Megyei Tanács kísérleteket tett arra, hogy önállóságát megszüntesse. A Látó számomra olyan hely, ahol nyugodtan lehet dolgozni, a 2006-tól megjelent négy könyvemet enélkül nem tudtam volna megírni. Köszönöm az elismerést, jókor jött a Látónak is, megérdemli a figyelmet." A szombat esti díjátadásra a Lázár-kastély lovagtermében került sor, ahol táborzáróként Boros Zoltán vetített le archív tévés dzsesszfelvételeket, majd pedig zongorázott is a jelenlévők örömére.
Jövőtervezés
Még egy írótalálkozó megszervezésére vállalkozik Egyed Péter és Fekete Vince, aztán átadják a marsallbotot – tudtuk meg. A két év múlva sorra kerülő újabb találkozó témáját is megszülte az idei tábor: az Erdélyből elment és Magyarországon alkotó írókról fog szólni, arról, hogyan fogadta őket a magyar társadalom. Felmerülnek majd az egzisztencia kérdései, de ez teremt alkalmat a magyar szembenézésre is – ígérik a szervezők.
Balázs Katalin, Székelyhon.ro

2012. szeptember 10.

Befejeződött a nyolcadik Szárhegyi Írótalálkozó
Szabó Róbert Csaba a Csiki László Irodalmi Díj idei kitüntetettje
– Örülök annak, hogy kétévente egyre gyarapodó számban tudunk találkozni, örülök, hogy fontos a kortárs magyar irodalom, és ilyen szép számban üdvözölhetem itt ma önöket – hangsúlyozta az alkotóközpont vezetője, külön is üdvözölve a jelenlévő Markó Béla költőt, Petres Sándort, Hargita Megye Tanácsának alelnökét, Zsigmond Barna Pált, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, valamint a vitaindító nagyelőadást tartó Pomogáts Béla irodalomtörténészt.
A megyei tanács nevében Petres Sándor köszöntötte a találkozó résztvevőit, kiemelve, hogy a megyei önkormányzat számára fontos az írott szó, ezért igyekszenek odafigyelve és átgondolva támogatni azt. – Hargita Megye Tanácsa egyrészt, ad hoc módon, különböző könyvek kiadását támogatja, de említést érdemel a százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozat is. Ugyanakkor igyekszünk a kiadókkal stratégiai szövetségre lépni, és az elkövetkező években még hatékonyabban élni a támogatási rendszerrel – emelte ki az alelnök.
A köszöntőbeszédek sorát Zsigmond Barna Pál főkonzul folytatta, aki a „szavak művészeit” üdvözölte, kiemelve annak fontosságát, hogy a találkozó remek lehetőséget kínál az erdélyi magyar irodalom sajátos kérdéseinek megbeszélésére. – Irodalomtörténészek és irodalmat alkotók, ugyanakkor generációk találkozása is a mostani – summázta a főkonzul.
Egyed Péter filozófus, esszéíró, a projekt szakmai felelőse az írótalálkozók történetéről és az idei találkozó szervezési hátteréről számolt be. – A Szárhegyi Írótalálkozó szabad baráti kezdeményezés, semmiféle formális jellege nincs, és meglátásom szerint pontosan ebben rejlik az ereje – hívta fel a figyelmet, majd Fekete Vince költő, a Székelyföld folyóirat szerkesztője kívánt eredményes tanácskozást a résztvevőknek.
A megnyitó után Pomogáts Béla irodalomtörténész Erdélyi irodalom – múlt, jelen, jövő címmel tartotta meg vitaindító nagyelőadását, amelyben elmesélte, hogyan került kapcsolatba az erdélyi magyar irodalommal, és miért foglalkoztatja az azóta is. – Az erdélyi magyar irodalomnak, mint szellemi intézménynek a létrejöttét és természetét szerettem volna bemutatni – nyomatékosította az előadó, aki az erdélyi irodalom további lehetséges életútjára és ennek értelmére is rávilágított.
Az írótalálkozó keretében szombaton délután adták át a Hargita Megyei Tanács által alapított, ezer eurós pénzdíjjal járó Csiki László Irodalmi Díjat – az idei kitüntetett Szabó Róbert Csaba író, a Látó folyóirat főszerkesztő-helyettese.
Szabadság (Kolozsvár)

2012. szeptember 12.

ÉLETMŰDÍJ A LEGIDŐSEBB AKTÍV MAGYAR SZÍNÉSZNEK. Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja, Európa legidősebb aktív színművésze (1914-ben született) vehette át a Színházi Kritikusok Céhe által odaítélt életműdíjat, melynek átadására Kolozsváron, a Minerva Művelődési Egyesület székházában került sor.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
ODAÍTÉLTÉK A CSÍKI LÁSZLÓ DÍJAT. Szabó Róbert Csabának, a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat szerkesztőjének ítélte a kilenctagú szakmai zsűri a kétévente Szárhegyen tartott írótalálkozó idei irodalmi díját. A Hargita Megye Tanácsa alapította Csíki László Díjat a gyergyószárhegyi Lázár-kastély Lovagtermében tartott szombat esti záróünnepségen adták át. (Hírkereső)
(Új Magyar Szó)

2013. január 15.

A magyar kultúra napja – Romániai magyar programok
Romániában koncertekkel, színházi előadásokkal, szavalóestekkel és maratoni felolvasásokkal ünneplik január 22-őt, a magyar kultúra napját, amelynek keretében Szatmárnémetiben a Magyar Kultúra Hetét rendezik meg.
A Szatmárnémeti Ady Endre Társaság és egyéb helyi közintézmények és alapítványok szervezésében kerül sor a Magyar Kultúra Hetére, amely január 19. és 27. között zajlik a partiumi városban - tájékoztatták kedden a szervezők az MTI-t.
A rendezvény programja szerint egy hét alatt a szatmárnémeti közönség megtekintheti a Nagyvárad Táncegyüttes Bambucördög és Fekete sáfrán című előadását, lesz Dsida Jenő pódiumest, díjnyertes színjátszó csoportok seregszemléje és szavalóverseny. A rendezvény egyik partnere a helyi Északi Színház Harag György Társulata, amelynek művészei egyebek között Kovács András Ferenc megzenésített verseit adják elő Csillagszél címmel. Január 26-án este a magyarországi Misztrál együttes lép fel.
Marosvásárhelyen másodszor szervezik meg január 22-én azt a maratoni felolvasóestet a magyar kultúra napja alkalmából, amelynek a szervezésébe az idén több helyi civil szervezet, egyetem, valamint irodalmi és médiaintézmény is bekapcsolódott.
A felolvasáson nagy szerepet kapnak a marosvásárhelyi szerzők, de a felolvasni vágyók más erdélyi magyar kortárs szerzők írásaiból is válogathatnak. Kiemelt figyelmet szentelnek az évfordulós erdélyi szerzőknek, hiszen idén ünneplik Szilágyi Domokos költő születésének 75., Páskándi Géza író születésének 80. és Karácsony Benő író születésének a 125. évfordulóját, illetve Dsida Jenő költő halálának 75., Nyirő József halálának 60., Csíki László író halálának ötödik és Wass Albert író halálának a 15. évfordulóját.
Január 20-án Székelyudvarhelyen fotókiállítás nyílik a helyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által korábban szervezett fotótáborokban részt vett művészek alkotásait teszik közszemlére. Székelyudvarhelyen is több napos rendezvényt tartanak a magyar kultúra napja alkalmából, így lesznek képzőművészeti kiállítások, tánc- és színházi előadások, könyvbemutatók, filmvetítések, de népdalversenyre is sor kerül.
Bukarestben a Balassi Intézet és a Bukaresti Nemzeti Opera közös szervezésében koncertet hallhat a közönség a magyar zeneirodalom jelentős alkotásaiból, szinte valamennyi vokális műfajban, Borsos Edith és Anda Pop énekművész tolmácsolásában.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
MTI



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-84




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998